6. fejezet : Kezdetek

 Öt éves koromra tisztán emlékszem, azelőtt csak emlékfoszlányokat tudok felidézni. Ekkor kezdődött el az a korszak, amikor anyám magasról letojt engem és a bátyám. Ekkor kezdet elhidegülni egymástól a szüleim és ekkor nem tudtam aludni éjszakákon keresztül. Egy szóval életem legborzalmasabb időszaka volt. Sosem értettem, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen. Mindenem megvolt, de mégis szüntelenül bénának éreztem magam.
 Anyám egy óriási vállalat fejese volt, apám pedig író. Mindenki istenítette őket, az iskolában mindenki a Harris-kölykökkel akart barátkozni. A bátyámat, aki amúgy is csodásan nézett ki (már ha mondhatok ilyet) szemébe lógó szőke hajával és kék szemével fokozta menőségét: bevették a menők közé, ezáltal minden csajnak ő kellett. Engem is megszálltak a már 3-ban agyonsminkelt cicababák, akiknek irigylésre méltó alakjuk mindenkit elkápráztatott. Hogy őszinte legyek, amilyen naiv voltam, szimpatizálni kezdtem az alafanőstényekkel. Ha valaki össze akart jönni a bátyámmal hozzám jött, hogy hozzam össze őket.
 Nyolcadikban bekövetkezett az, amit nem akartam: a szüleim elváltak. Minden lap címlapjára kerültek, hogy: "Az álompár, Rick Harris és Rachel Elisabeth Rayin elváltak! Bővebben a 6. oldalon.." Eztán már mi, mint Harrisek csak fokozott figyelmet kaptunk, mivel az apánk az utóbbi időben inkább átment egy részeges disznóba mint hogy híres író legyen. Anyánk próbálta visszaszerezni, de maximum akkor sikerült volna, ha megveszi neki a Jack Daniels gyárat.
 Elkezdődött a kilencedik, ami számomra a legnagyobb kínszenvedés volt. Igaz, ebben az évben kezdtem el igazán szeretni a Fall Out Boyt. Nem, nem próbáltam betörni minden New York-i koncertjükre, de folyamatosan fűztem anyát, hogy vegyen nekem jegyet.
 Tizedikben már elviselhetőbb volt a helyzet, mivel mindig akadt egy kretén, aki megírta a házim. Abban az időben engem csak Harris-nek emlegettek, mert féltek tőlem. Motoros bőrdzsekit és bakancsot hordtam szaggatott farmerral és FOB-os pólóval. A kicsiket azzal ijesztgettem, hogy este elmegy hozzájuk egy őrült, részeg buszsofőr és belehajt a házukba, ha nem adják nekem az aznapi kajapénzük. Utáltam minden tantárgyat, kivéve a tesit. Ott úgy kitombolhattam magam, hogy nem kaptam intőt. Magát a tanárt is imádtam.
 Egészen tizenkettedikig én voltam a menő csaj, de akkor bejött a képbe örök riválisom, Elle Thomas. Akkor íratták be oda, mert az előző iskolája nem bizonyult elég rangosnak a hercegnő számára, pedig ő kajakra egy senki volt. Akkor is féltek tőlem, de a rivaldafény már nem csak az enyém volt. Végül eljött az év vége, megkaptam az ösztöndíjat áhított főiskolámra és elhúztam abból a koszfészekből.
 Miután keserves kínok között kibírtam az Abraham Lincoln High School oktatásügyileg siralmas éveit Bank Street College of Education-ban folytattam tanulmányaim. Ekkor ismerkedtem meg akkori életem szerelmével, Mason Fox-xal, akivel egészen ottani pályafutásom végéig kitartott a kapcsolatom.
 És most, itt ülök Patrick Stump mellett, aki érdeklődően hallgatja a gyerekkorom történetét, ami szerintem cseppet sem érdekes...