Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki eszeveszetten ráz és a nevemet ordítja. Elengedett, én meg legurultam az ágyamról. Felültem és kómásan elkezdtem dörzsölni a szemem. Mikor már nagyjából felébredtem ekkor néztem fel: Patrick teljes "harci díszben" (Széldzseki és bakancs) előttem áll. Kajánul vigyorgott és az volt az érzésem, hogy lassan elröhögi magát a bénázásaimon.
- Fogadjunk, hogy élvezted.. - mondtam, mire ő felém nyújtotta a kezét. Vetettem egy pillantást az órára: hajnali 5. - Ha megkérdezem, hogy miért keltettél fel ilyen korán számíthatok a válaszodra?
- Őőő.. Nem. Gondoltam először elmegyünk a Szent-André Katedrálisba, de nyugodtan aludhatsz még.. Viszont akkor számolhatsz azzal, hogy nem lehet mozdulni a sok turistától.
- Jó, felkelek - mondtam két ásítás között, majd elindultam a fürdőbe. Félúton visszafordultam, hogy ruhát vegyek elő. Közben a vörös úriember barátomból kitört a röhögés.
Negyed óra múlva (Igaz, egy zombira jobban hasonlítottam, mint saját magamra) elkészültem. Kiléptünk a szálloda fotocellás ajtaján
- Miért engem hívtál el?
- Csak mert.
- Ez de konkrét volt...
Egy ideid szótlanul lépkedtünk egymás mellett, de én megbotlottam és dobtam egy seggest a sárba. Igen, így belegondolva nem volt jó ötlet fehér farmert venni. Patrick megint elkezdett röhögni, de én visszafordultam és visszamentem a szállodába. Magamra zártam az ajtót és felvettem egy másik nadrágot. Öt percen belül valaki lihegve, mint egy agyonfuttatott kutya elkezdett dörömbölni az ajtón. Mély levegőt vettem és kinyitottam.
- Gondolom a mai program lefújva.
- Eltaláltad. Bejössz?
- Nem, inkább meghívlak valahová kiengesztelésül.
Jobbnak láttam nem kérdezősködni. Patrick fogott egy taxit és beültünk. Út közben meg sem szólaltunk. A pasas elkezdett franciául hablatyolni. Alig álltam meg, hogy ne röhögjem el magam. Óriási mákom volt, mert a veszély percében megérkeztünk. Kiszálltam a taxiból és összenéztünk Patrickkel. Elkezdtünk nevetni, mint a narkósok és a szobában összeestünk a röhögéstől. Csak ekkor vettem észre, hogy a mellkasán fekszem. Kicsit kínos volt, ezért megpróbáltam elhúzódni, de szorosan magához ölelt és megcsókolt. Ó, bár vele lett volna meg az első! Elengedett, majd rám vigyorgott. Még mindig megszeppenve ugyan, de visszamosolyogtam.
Feltápászkodtunk és leültünk a kanapéra. Magam köré csavartam egy takarót és elkezdtünk a gyerekkorunkról beszélgetni.
A következő részben Skylar keserédes gyermekkorát mutatom be nektek :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése